|
Témaindító hozzászólás
|
2016.07.08. 14:26 - |
Kyle Cross és Daya O'Neel
nyitott kör |
[7-1]
 A mosolyát látva vettem csak észre, mennyire különbözik a többiektől. Egyelőre fogalmam sem volt, miben, de általában nagyon jól megérzem az ilyesmiket. Első benyomásra határozott lánynak látszott, de egyáltalán nem hasonlított a sulis 'népszerű réteg' királynőire. Majdnem én is elnevettem magam, mikor végre leesett, miért. Ő valószínűleg nem buta. Sokszor az ottaniak szemébe mondtam, mit gondolok, de sosem éreztem túlságosan erős bűntudatot miatta. Biztos voltam benne, hogy úgyis visszajönnek. Minden egyes alkalommal igazam volt.
- Igazad van. Gondolom. - Leginkább a környéket figyeltem, miután kölcsönösen végigmértük egymást, így most zsebrevágott kézzel hallgattam a mondandóját. Az első részében tökéletesen egyetértettem, igazából most sem voltam benne teljesen biztos, mivel is nyertem meg magamnak a belépőt a táborba. Azt mondják, rengeteg embert manipuláltam, és sokszor olyasmire kényszerítettem őket, amit amúgy nem akartak volna megcsinálni. Érdekes módon én ezt sosem éreztem így, a legtöbben boldognak és elégedettnek tűntek, mikor a közelükben tartózkodtam.
- Kyle Cross - válaszoltam kicsit késve, miután bemutatkozott. Nem kifejezetten mozogtam otthon a témában, de Hermész épp aközött a három-négy istenség között volt, akit véletlenül sikerült megjegyeznem. Abban nem voltam persze biztos, Daya számára ez mit jelent pontosan, de talán jobb is így. Itt mindenkinek van valami klassz képessége vagy tehetsége. Érdekes, hogy pont az enyémnek nincs semmi haszna idebent.
- Félresikerültnek látszom? - kérdeztem egy félmosollyal a szám szélén. Persze értettem, mit kérdez, de egyszerűen még mindig nem tudtam teljesen komolyan venni a dolgot. Egyáltalán hogy lehetséges, és én miért nem tudtam róla? - Aphrodité - adtam választ végül, még mielőtt belőle is előtörne a harci vér, és kihívna valami összecsapásra. Nem egyszer kaptam ilyen meghívásokat, mióta itt vagyok. |
 Szavai egyértelműsítették bennem a dolgokat. Új, és még véltelne se eltévedni készült. Egyszerűen le voltam nyűgözve. Ritka példány volt az ilyes fajta betanított állat. Egy elégedetnek mondható mosolyra húztam a számat. Nem hagytattam ki a nagyszerű lehetőséget, hogy szóval tartsam az újonnan szerzett ismerőst.
- Szerncsés flótás - nevettem fel talán kissé kényszeredetten. - Örülhetsz, hogy nem vonszoltak ide évekkel ezelőtt - elismerem, talán nem ez volt az újjonan idekerültek megfelelő ösztönzése, dehát reménykedtem benne, hogy elég férfi ahhoz, ne rémüljön meg néhány félvárról eljtett szótól.
- Én tíz éves korom óta itt élek. Valamiért senki se díjazta akkoriban, hogy a gyermekmegőrzökben szörnyek rigatják a gyerekeket - meséltem csak úgy spontán. Az se izgatott, hogy figyel-e rám egyáltalán - De talán így hat év elteltével haladt már annyit a korral a világ, hogy ez elfogadjék. Vagy nem így van? - pillantottam a jövevényre. Mégiscsak ő volt az, aki újonnan toppant be a kis közösségünkbe a szabad világ valamely pontjáról. Bármit megadtam volna, hogy abba a szabad világban élhessek én is távol minden furcsaságtól. Néha bármit megadtam volna egy kis amnéziáért.
- Ohh, milyen modortalan is vagyok! - csaptam finoman homlokomra, ezzel kimutatva, hogy valami kiesett útközben abból - Daya O'Neel vagyok a "nagy" Hermész egyik fattyja - mutatkoztam be illedelmesen számítva a következményekre. Tudtam, hoyg az istenek mennyire utálják, ha becsmérlik őket. Apám biztosan nem örült neki, hogy a számra vettem őt. Mindennek meg volt a maga következménye, ahogyan ennek a tettemnek is . - És te újonc? Tudod már, hogy ki miatt lettél félresikerült? - érdeklődtem kíváncsian. |
Nem mondanám, hogy szerencsétlenségemre történt, de a fűben ülő lány észrevett és hátrafordult. Ő éppenséggel nem tűnt túl boldognak, de nem is láttam rajta azt a komolyságot, mint az elhívatott harcospalánták fején általában. Ha tehetem, a vívópályát is messziről elkerülöm, de időnként előfordul, hogy berángatnak és megpróbálnak elverni. Ilyenkor általában megpróbálom megvédeni magam, aztán egy idő egyszerűen feladom és inkább bevetem a szokásos trükkjeim egyikét. Ez azt jelenti, hogy szépen nézek rájuk, és hát sajnálatos módon ez még egyetlen egy alkalommal sem vált be, mióta a táborban vagyok.
- Olyasmi. Igazából ide jöttem - válaszoltam őszintén. Egy darabig még biztosan újnak számítok majd, ugyanis az a pár ember, akivel erről beszéltem, mind évek óta tagja ennek a csodálatos közösségnek. Remélem, hogy engem nem szándékoznak ilyen sokáig itt tartani, elvégre nincs erre az elzárásra szükségem. Magamtól pedig természetesen egy nappal sem töltenék itt többet, éppen elég volt ez a két hét tapasztalatgyűjtésnek.
Nem voltam biztos benne, most forduljak-e meg, vagy várjak még egy kicsit, hátha a csaj mond valami érdekeset. Vagy útnak indul, mielőtt nekem kéne távoznom az egyetlen csendes helyről. Még mindig féltem, hogy kapok valami feladatot a többiektől, így nem is terveztem oda visszamenni.
- Zavarok? - Igazából csak udvariasságból kérdeztem meg, a válaszától függetlenül úgyis két percen belül elválnak útjaink. Egyetlen egy dolog tetszett csak ebben a helyben, és az a jó idő, ami valószínűleg most kevésbé jellemzi a táboron kívüli területeket. Reméltem, hogy mindenki rohadtul szenved miatta, legalább annyira, ha nem jobban mint én idebent. |
Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a lépések zaját abban a csendben, ami ott uralkodott. Na meg aztán nem igen szokott túl sok ember megfordulni azon a helyen. Mindenki szerette kerülni ezt a munkaterületet, hacsak nem kényszerítették őket a növények gondozására. Én tulajdonképpen kifejezetten szerttem itt lenni, főleg az eperszezonba, mikor a gyümölcs illata teljesen elkábított. Felért egy erős droggal, nálam legalábbis függőséget okozott.
Komótosan fordultam hátra. Úgy hittem, hogy valami idióta nem találja meg az előrefelé vezető utat a vívópályához. Néha olyan volt, mintha csak nekem lenne tájékozottsági képességem ezen a nyamvadt helyen, ahol rádásul mindenki genetikailag volt furcsa. Mindenesetre már úgy voltam vele, hogy talán az elmúlt hat év után már nem tud meglepni senki, és semmi.
Tekintetem megakadt az érkező srácon. Nem rémlett, hogy akár csak egyszer is láttam volna a tömegben. Szinte biztosra vettem, hogy friss hús. Persze kételyek még így is voltak bennem, hisz jó magam se ismerhettem mindenkit. Habár nagy hírű fivéremnek köszönhetően engem többen ismertek meg a kelleténél.
- Helo - néztem rá üres tekintettel. Igyekeztem nem túlzottan megbámulni, de sajnos más szkener még nem tartozott a szemimen kívül az agyamhoz, amivel jól az eszembe tudtam vésni a fiú minden vonását - Új vagy? Eltévedtél gondolom - böktem ki a szavkat kertelés nélkül, majd lustán megforgattam a szemem, ezzel kimutatva mennyire untam már az ilyen szitációkat. |
Az ideérkezésem első heteiben fogalmam sem volt, hogy kerüljem ki a folyamatosan körülöttem nyüzsgő ismeretleneket. Eddig sosem volt bajom azzal, ha emberek vettek körül, de úgy látszik, nagyon sokat számít az az apróság, a barátaid-e azok akik elől sosem menekülhetsz. Az utolsó helyen voltam, ahol lenni szerettem volna, és hát nem igazán segített a hangulatomon a tudat, hogy itt esélyem sincs szövetségesekre találni. A legtöbben undorítóan boldognak tűntek, mintha úgy igazán ide tartoztak volna. Ehhez a világhoz, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Az első nap megrázó élményei után igyekeztem a lehető legmesszebb elkerülni őket, mielőtt nekem is találnának valami feladatot. Időnként úgy éreztem, hogy megfulladok, annyira mélyen benne voltam ebben a számomra teljesen áthatolhatatlannak tűnő tömegben.
Kicsit megkönnyebbültem, mikor rátaláltam a közelben fekvő ültetvényekre. Úgy tűnt, sokkal kevesebben tévednek erre, mint ahányan a tábor központjában lenni szoktak, nekem pedig pont egy kis csendre volt szükségem. Na nem mintha a módszereim nem lennének elég hatékonyak, a legtöbben elég hamar feladták és már nem is próbálkoznak hozzám szólni.
Bizonytalanul megálltam, mikor egy lányt pillantottam meg éppen azon az oldalon, ahonnan én is megközeltettem az eperültetvényeket. Talán túl későb ahhoz, hogy visszaforduljak, ezért inkább megálltam egy pillanatra hogy kiderüljön, észrevett-e. |
Mindenki a küldetést emlgette, de engem egy kicsit se csigázott fel. Sokkal jobban esett a bimbózó eperültetvények mellett ülni, és bámulni a végtelen tájba. Valahol a határainkon kívűl vihar tombolhatott, ugyanis a fellegek szürkés árnyalatba borultak. Gyászos és szeles idő lehetett arrafelé. De azért minket se kellett sajnálni, hisz a fuvalatok hozzánk is elértek. Rosszabb esetben dideregtem volna, és libabőr lepte volna el egész testem. Szerencsére a tavaszias levegő még éppen elviselhetően volt hideg. Így hát ültem magamban az ültetvények partvonalát, és idegyekeztem nem kitépni minden fűszálat a talajból. Ugyanis, amolyan unaloműzés képpen ez is elég jól megtette a dolgát. Az ujjamra csavartam egy-egy szálat, majd kihúztam a helyéről. Vajon Drewt milyen korán küldik ezalkalommal haza? Tűnődtem el egy kárörvendő mosollyal aromon. |
Kyle Cross és Daya O'Neel
nyitott kör |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Időjárás: A levelek elkezdtek lehullani, egyre hidegebb van, és már a nappalok is egyre rövidebbek. Hamarosan beköszönt az igazi hideg!
